Az Aradi Vértanúk - 1849. október 6.

1848-ban a korszellemtől való elmaradásunk szinte a vesztünket okozta, ugyanakkor a korszellemnek a megértése, cselekvéssel való követése megmentett bennünket. A francia forradalomból keletkezett szabadelvű és nemzetiségi eszme megújította Magyarországot is, mint ahogy új életet öntött az abszolutizmus alatt elsenyvedt társadalmakba Európa szerte. A tizenhárom tábornok magyar nemzet iránt tanúsított tántoríthatatlan hűsége, katonai erélyessége és vitéz jelleme, a lovagkor legfényesebb idejébe is beillő tettekkel dicsőítette meg a magyar forradalmat és szabadságharcot. Hasonlóan 1956-hoz 1848-ban is győzött a forradalom, de a szabadságharc elbukott, mert az már nem bátorság, hanem erő kérdése volt. Kossuth Lajos szavaival élve: „Arad pedig a magyar Golgota”. 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyesen is láthattam az Aradi Vértanúk szobrát, igaz nem az eredeti helyén, hanem az aradi templomkertben. Most is magam előtt látom azoknak az idősebb embereknek az arcát, akik könnyező szemmel a Vesztőhelyre lerakott koszorúk nemzeti szalagjaiból vágtak ki darabokat, hazaszeretetüknek tárgyi bizonyítékát. Az Aradi Vértanúk szobra mellett más műalkotások is megjelentek, melyek közül bemutatnék egy képet, és hozzá egy rövid leírást is, így adózva 1849. október 6-a tiszteletének.

A kép közép előterén Hungária zilált sötét hajával, a küzdelemben lerogyó fenséges alakjával. Szentségtelen kezek már félig letépték róla Szent István palástját! Oldalt-hátulról vad szerezsáner vetett hurkot nemes mellén át és ördögi arccal két kézre fogva a kötelet, igyekszik a hanyatlót leteperni. Az erő utolsó izomfeszülésével azonban Hungária még jobb kezével a földre szorítja az onnét fölkelni akaró osztrák katonát, mezítelen keblével védve hajol Szent István koronájára, míg a bal kezével magasra emeli dicsőséges kardját. De haj! Használni nem tudja már, komor orosz főtiszt acél marka fogja a fölemelt kart, amit már bárki lefegyverezhet.

Úgy az orosz főtisztnek mint Hungáriának tekintete a köztük fölemelkedő magas, királynői alak Ausztria felé fordul és különböző érzelmek közt várja a legyőzött sorsának további alakulását. Az orosz főtiszt komor, hideg tekintete meggondolásra int. A bukó Hungária összevont szemöldökei, égő, tágra nyílt szemei, félig nyitott ajkai ügyének igazságában való rendíthetetlen meggyőződését, szemrehányást, a vele történő méltatlanságot fejezik ki. Lefogott karjának Ausztria felé fordított kardpengéjén az évszám: 1741, a pozsonyi híres diétáról, a.,moriamur pro rege nostror”-ról, a magyar nemzet dicső harcairól beszél, mely akkor a mindenkitől elhagyott Ausztriát egy félvilág támadása ellen megoltalmazta, és megtartotta. De Ausztria nem látja az orosz főtiszt hideg arcát, sem Hungária szemrehányó tekintetet, sem a kardpenge mementóját. Ausztria csak a még mindig a legyűrve tartott osztrák katonát látja. Odaszegezi tekintetét, nemes arca szégyentől és a bosszúságtól torzul, összevont szemöldökei, villogó szemei rosszat sejtetnek, jobb kezével láncot vet a bukó Hungária felé, míg baljával királynői palástját levetni készül

A földön összetépett, tört nyelű 48-as magyar zászló e felirattal: "az alkotmányért és a hazáért"; az ország összetört címerpajzsa, az üszök és láng a szomorú jelenről beszél, míg a háttér ködös alakjai jelzik az iszonytató jövőt. Magasan trónol a pallosára támaszkodva, de bekötött szemekkel a hadijog: "Kriegs-Recht" feliratú táblájával hirdeti, hogy miszerint fognak eljárni nagyok és kicsinyek, katonák, polgáriak és államférfiak fölött. Ítélkező arca előtt zsiványmódra összekötözött honvédtiszt halad már a háttér felé, hol várja őt az akasztófa és az akasztófa kötelének hurokját igazító hóhér...