Kölcsey Ferenc 1823-ban írta meg a Himnuszt, majd egy évszázaddal korábban, mint ahogyan az első világháborús események bekövetkeztek. Ezért a költő az eddigi történelmünk leginkább vérzivataros évszázadát nem is láthatta, így az általa vizionált lángtenger eltörpült a első világháborús pokol tűzétől. A trianoni békediktátum eseményeit sokan és sokféleképpen bemutatták már, de a felelősség kérdésével ez idáig szinte senki sem foglalkozott, mert a háborúkat követő békeszerződés mindig a győztes „igazságára” épült, valószínűleg nem változik ez a tendencia a jövőben sem.
A gyalázatos trianoni békediktátum kimondta Magyarország háborús bűnösségét, háborús felelősségét. Ezzel szemben Magyarország volt az egyetlen ország a korábbi hadat viselő országok közül, amely ország hivatalosan is a háború ellen foglalt állást, és amely tényt a történetírók mélyen elhallgatnak, mivel a háború előzményei messzire vezetnek.
Az első világháború kitörése egy folyamat részeként következett be, ezért a valódi harc már jóval korábban az arénán kívül megkezdődött. Keletről Oroszország pánszláv térhódítása számára akadályt jelentett az Osztrák-Magyar Monarchia létezése. Anglia mellett politikai konkurensként megjelenik Németország, amely az angol gyarmati hatalmat kérdőjelezi meg, miközben a gazdasági fejlettségével már megelőzi az angol ipart. A németek a kitűnő hadigépezetük birtokában egyre magabiztosabbak, amely a franciákat is irritálja, akik egyébként sem tudják megbocsátani legvirágzóbb tartományuk Elzász – Lotaringia elvesztését. Európa egén a viharfelhők gyülekeznek, a levegő már megtelt puskaporral, már csak az a bizonyos szikra hiányzik. 1914. június 28.-án ez a szikra is bevillan, Szarajevóban francia sugallatra orosz segítséggel sikeres merényletet hajtanak végre Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen, amely a világégéshez vezető út kezdetét jelentette.
Magyarország akkori helyzetét behatárolta, hogy a dualista államszerkezetben alárendelt szerepet játszott még az 1867-es kiegyezést követően is. Ezért kevés manőverezési lehetőséggel bírt, de a történtek ellenére nem akart háborút, ellentétben az osztrákokkal (élükön Conrad von Hötzendorf tábornok vezérkari főnökkel) akik azonnali háborút követeltek Szerbia ellen.
Az osztrákok részéről azonban ehhez szükség volt egy minisztertanácsi döntésre. Erre a történelmi fontosságú minisztertanácsi ülésre 1914. július 7. került sor Bécsben. Ekkor a magyar miniszterelnök a XX. Század egyik legnagyobb formátumú politikusa Tisza István volt. Tisza gyorsan felismerte, hogy egy közelgő háborúban Magyarország csak veszíthet még akkor is, ha a háborút a győztesek oldalán fejezi be. Magyarországnak a többi országgal szemben nem léteztek területi követelései sem. Magyarország az utóbbi évtizedekben szédületes fejlődésen ment keresztül, gyorsabban fejlődött, mint az európai átlag, melynek ma is látható nyomaira mindenki csak büszke lehet. Ezt a fejlődést azonban egy értelmetlen háború csak megtöri, annak beláthatatlan következményeivel.
Alfred Francis Pribram angol történész a következő véleményt alkotja meg Tisza miniszterelnökről:
„Tisza István gróf! Vitathatatlanul ő volt a Kettős Monarchia legtehetségesebb és legkiemelkedőbb államférfia. Férfi, megáldva kiváltságos szellemi képességekkel és olyan jellemmel, amely sziklaszilárd volt és megdönthetetlen. Nem ismert félelmet, és bármikor kész volt becsületét karddal megvédeni. Szenvedélyesen büszke volt arra, hogy magyar, és hogy tagja annak a birtokos nemesi osztálynak, amelynek Magyarország elsősorban köszönheti hatalomra emelkedését és jólétét. Tisza büszke és nyíltszívű férfi volt, vasakarattal, éppoly kérlelhetetlen önmagával, mint másokkal szemben”.
Tisza István keményen küzdött ezen a minisztertanácsi ülésen, hogy a jelenlevőket meggyőzze a háború értelmetlenségéről. Magyarország miniszterelnökeként hivatalos álláspontjáról a mai napig is létező jegyzőkönyv a következőket rögzíti:
„A minisztertanács ülésének légköre heves volt és harcias. Hét órán át folyt a vita. A vita elhúzódásáért a felelősség Tiszát terheli, aki hétszer szólalt fel, és ereje megfeszítésével küzdött a három közös miniszter, valamint osztrák kollégái ellen, hogy a háborús politika várható következményeiről őket meggyőzze. Tisza minden békés megoldásra szóló javaslatát 6:1 arányban szavazták le. Az összes osztrák és szláv miniszter a háború mellett szavazott az egyetlen magyar miniszterelnökkel szemben”
Tisza két császár és hat miniszter ellen küzd a béke fenntartásáért, amíg csak emberileg lehetséges. Ezt követően némán viseli az igazságtalan vádakat és felelősséget, mert ezt megkívánja az államérdek.
Erről a minisztertanácsi ülésről írja a későbbiekben a dekrétumairól elhíresült cseh Benes: „Gróf Tisza és a magyar főurak követelték a háborút.”
Ezt az álláspontot a nyugati hatalmak is magukénak vallották, mi több fel is nagyították azzal, hogy Tiszát állították be háborús főbűnösnek. Ausztria pedig vesztesként is kapott a győztesnek kijáró tortából egy szeletet, megkapta Nyugat-Magyarországot, mai nevén Burgenlandot.
Tisztelettel:
Leipán Tibor
képviselő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése